2010. május 3., hétfő
"Annyira szeretnélek már boldognak látni."
Mushi (Mellőzötten)
Senki előtt megnyílni nem tudok.
Megbízni senkiben meg nem bízhatok.
A szemeim többé képtelenek látni
a ragyogó fényt, mely lassan eloszlik,
még most sem, mikor elhervadok...
Amit kimutatni képtelen vagyok,
a gyengeségeimet, a fájó múltamat,
talán nem is kaphatom meg, amit akarok,
eltűnik - nincs kétség -
a jóság, melybe kapaszkodok...
Becsukódik a szívem,
még most is, mikor szétzuhanok,
Könnyeim fojtogatnak,
mégis, minden nap felkacagok.
A szívem megsúgta,
hogy már nincs, akiben bízhatok
megöltek, végül
megöltek az átkozott képmutatók.
Talán elnyerhetem mégis, amit akarok,
de eltűnik - nincs kétség -
a jóság, melybe kapaszkodok,
És nem boldogít a válasz,
hogy a halálom után egyszer
újra visszakapom...
A szívem megremeg,
még most is, mikor elporladok,
Könnyeim fojtogatnak,
mégis minden nap felordítok.
A szívem hagyott
erőt, létemben értelmet, mégis,
mégis a saját szívem volt,
amely végül elpusztított.
Miért van az hogy nem egyenesen attól a személytől kérdezik meg a történteket akivel történt? Hisznek mások emlékdarabkáinak, majd azokból a szilánkokból próbál összerakni egy egész történetet, majd a hézagokat saját, és mások által kitalált történettel töltök ki, melynek semmi alapja. És ezt biztosan tudom. Én tudom mi történt, már nem félek csendben maradni, elmondtam az én szemszögem pár embernek, és ez nagy lépés. Legalábbis én így gondolom. Remélem kiderül majd minden.
"Mindig mindennek jó a vége, hogyha nem jó akkor nem is a vége."
Mushi, szövegének minden betűjét magaménak érzem. Nem gondolom magam pesszimistának, sőt. Optimista vagyok, tudom, ez az elmúlt hónapokban nem így jött le. Nem dobálózom hogy kifejezésekkel hogy "Jaj depressziós voltam" mert nem teljesen. Tény hogy magam alatt voltam, de akarattal álltam fel a földről, és küzdöm le folyamatosan ezt az érzést. Sikerrel. Próbálok nem foglalkozni a negatív hatásokkal amiket kapok, egy embernek majdnem sírva mondtam el ezt egy szünetben, telefonon, de lehet felesleges volt panaszkodnom.
A bejegyzés címét Bel adta, mikor épp telefonon vígasztalt. Neki nagyon sokat köszönhetek. Ő ismer a legjobban, amitől nem riadok vissza, mint régen. Ő kiharcolta a bizalmat.
K~
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése